2017. jan 24.

Új dal és klip a Fatal Errortól

írta: PressOne
Új dal és klip a Fatal Errortól

A Hülye élet, bolond ember c. szerzemény már a zenekar második nagylemezének előfutára

A Fatal Error zenekar neve sokaknak ismerős lehet, akik jártasok a magyar underground szcénában. A félig ceglédi, félig budapesti csapat az elmúlt éveket végig aktív koncertezéssel töltötte. A rengeteg önálló koncert mellett előzenekarkodtak többek közt a Supernem, az Alvin és a Mókusok, vagy az Anna & the Barbies előtt, de 2016 őszét a Tankcsapda oldalán játszották végig és már több éve minden nyáron jelen vannak a fesztiválokon.

zenekar.jpg

Sok stílus keveredik zenéjükben, mivel maguk is sok fajta zenét szeretnek. Ugyanúgy jellemző dalaikra a kemény, torz hangzás, mint a lágy, tiszta gitárok, ezek általában dalokon belül is váltakoznak. Saját elmondása szerint a csapatnak az erőssége mindig is az élő produkció volt, ahol „kiélhetik magukat” olyan módon, ahogy a hétköznapokban abszolút nem.

Az együttes eddig egy nagylemezt adott ki 2015-ben, melynek címe Bérlet az életre. Most készítik elő második nagylemezüket, mely várhatóan 2017 tavaszának végén lát napvilágot. Ezen az új lemezen található a most megjelenő Hülye élet, bolond ember című dal. Rimóczi Zsolt, az együttes frontembere így nyilatkozott dal, illetve a klip elkészülésének körülményeiről:

Ebben a dalban egy teljesen hétköznapi, talán a mai világban gyakori jelenséget fogalmaztunk meg. Azt, hogy mi soha nem akarunk felnőni, de sajnos valahogy ez mégis bekövetkezik előbb-utóbb. Ehhez jött a videoklip koncepciója, hogy szépen lassan a gyerekkori dolgainkat magunk mögött hagyjuk néha visszapillantva.
A mi muzsikánkban alapból sok stílus keveredik, de ez a dal meg végképp más lett, mint a többi. Kicsit visszafogtuk a torzgitárokat és a tombolást, mert a dal és a mondanivaló ezt kívánta meg. Kíváncsiak leszünk a nagyérdemű véleményére, nem is akarom tovább fecsérelni a szót.”

A klip

A Fatal Error legközelebb 2017. március 4-én koncertezik Budapesten, a Gozsdu Manó Klubban. Az eseményért katti ide!

Szólj hozzá

pop rock újdonság cegléd új dal új klip Fatal Error