2017. jan 20.

Közös, új projektbe kezdett Czutor Zoltán és Závodi Marcel

írta: PressOne
Közös, új projektbe kezdett Czutor Zoltán és Závodi Marcel

Itt a The Postmen

A Belmondo, valamint az egykori Nyers frontembere és a fiatal, egyre foglalkoztatottabb Závodi, egy közösen kidolgozott dalötlet hatására döntött úgy, létrehozzák a duót. A The Postmen alapvetően akusztikus alapokkal, minimál, „puha” elektronikus betétekkel és Beatles-ös harmóniákkal operál, elsősorban angol nyelvű dalszövegekkel. Természetesen a zenei duó neve is a legendás Beatles-re utal, hiszen mind Czutorra, mind Závodira nagy hatással volt a liverpooli négyes. A The Postmen Stupidity c. bemutatkozó dala már elérhető a hallgatóság számára. A szerzemény 2017. január 9-én debütált a Petőfi Rádió műsorában, de állóképes feltöltés formájában már elérhető a YouTube-on is.
postmen_foto.jpg

A zenekar létrejöttének körülményeiről Czutor Zoltánt kérdeztük:

Marci együtt járt a fiammal, Győzővel a Földessy Margit Színitanodába. Ott találkoztam vele először egy gálaműsoron, ahol gitáros-énekesként lépett fel. Akkor kb. 14 éves lehetett, most 17. Azóta többször belefutottam az igen különleges és muzikális elektronikus zenei munkáiba és elküldtem neki az egyik dalötletemet. Nagyon lelkes lett, szimpatikus volt neki a Beatles párhuzam is, így csinált belőle egy olyan '60-as évek utánérzéssel átitatott dalt, ami hangzásában már egyértelműen '2017'. Ritkán fordul elő velem, hogy valaki úgy nyúljon a dalötletemhez, hogy kirázzon a hideg amiatt, mennyire meglepő, új textúrákat és harmóniákat varázsol alá. Závodi Marcival pont ez történt.”

Szólj hozzá

újdonság új dal új klip Czutor Zoltán závodi marcel the postmen új zenekar