2016. sze 08.

Színdarabhoz írt zenét és dalszöveget Czutor Zoltán

írta: PressOne
Színdarabhoz írt zenét és dalszöveget Czutor Zoltán

A Belmondo énekese az Ódry Színpad, Válogatás című zenés műsorában működött közre

Czutor Zolitól eddig sem állt távol a színház: tíz éve, a legendás Mechanikus narancs adaptációjához szerzett zenét és szöveget a szegedi színháznak, de készített már zenei aláfestést pl. Steven Berkoff, Nyafogók című darabjához és több filmhez is. A most bemutatás előtt álló Válogatás Gazdag Gyula azonos című dokumentumfilmje nyomán készült Kocsis Gergely rendező és Lőkös Ildikó dramaturg vezetésével. A Máté Gábor vezette V. éves színművész osztály darabját 2016. szeptember 10-én mutatja majd be az Ódry Színpad.

czutorfoto.jpg

A megkeresésről, illetve a darabról így nyilatkozott Czutor: „A Válogatásnál úgy kerülhettem képbe, hogy Kocsis Gergely színész-rendező barátom már régóta tervezte, hogy együtt dolgozna velem egy ilyen előadáson és most talált olyan témát és alkalmat, amit megfelelőnek látott erre a kooperációra. A Válogatás a '60-as, '70-es évek fordulójának magyarországi hangulatát eleveníti fel. Ráadásul van, ami örök. A kulturális megmondók és a hatalom birtokosai jelentős részének inkompetenciája ugyanúgy félreviszi a lényeget, mint bármikor korábban a hazai, intézményesített gyakorlatban.”

valogatas_9.jpg

Az alkotói folyamatról: „Az alkotói munka nagyon gyorsan lezajlott. Az ötlet felvetésétől néhány hónapon belül már megvoltak a kész a dalok és szövegek. Nagy szerencsém volt azzal, hogy kifejezetten inspirált a téma. Felvettem itthon a dalvázlatokat, zenei alapokat és átküldtem nekik. Ők erre próbáltak. Az előadáson kiváló zenészkollégám által vezetett zenekar kíséri a színészeket. Ő Kovács Adrián, aki nem mellesleg az Operett Színház karmestere is.

Válogatás trailer
A darabról további információk: ITT

A Válogatás szeptemberi előadásai:

Szeptember 10. 16:00
Szeptember 12. 19:00
Szeptember 13. 22:30
Szeptember 17. 16:00 (Színházak Éjszakája)

Szólj hozzá

válogatás színház ódry színpad Czutor Zoltán